Mindent magunknak állítanak elő az ökofalu lakói

Kényelmes, kompromisszumoktól mentes életet lehet élni felesleges energiapazarlás nélkül is – ezt állítják egy Pest megyei ökofalu lakói.ű

Napkollektorok sorakoznak a házakon és a pajta tetején is az ökofaluban. A házak mellett pedig szélerőművek állnak, amelyek szél esetén folyamatosan termelik az energiát. A Galgahévízi Ökofaluban a nap és szél energiáját használják, az elektromos energiát pedig a házakba vezetik. Heteken belül elindul a falu biogáz-üzeme is. Trágyából állítják majd elő az energiát a fűtéshez és a meleg vízhez.

Varga Géza, a Galgahévízi Ökofalu alapítója az M1 Híradójának elmondta, hogy a tehenek trágyájából a biogázteleppel vonják majd ki a metánt. A metánnal hajtják aztán a gázmotort – egy 40-50 kilowatt kapacitású motor – amivel pedig el tudják látni elektromos árammal az egész telepet.

Nemcsak az energiát, az élelmiszert is maguk termelik meg Galgahévizen. Az ott élők szerint azzal is energiát spórolnak, hogy a zöldséget nem áruházláncokban vásárolják. Ahhoz ugyanis, hogy a boltba eljusson például a paradicsom vagy a paprika, esetenként ezer kilométeres távot tesznek meg a kamionok: ez pedig üzemanyagot fogyaszt és szennyezi a környezetet – mondják. A vegyszereket is kizárták az ökofalu háztartásaiból.

Az ökufaluban állatokat is tartanak, így a hús és tejtermékek előállítása sem jár pluszenergiával. Nincs hulladék, a biogazdaságban melléktermék van, ami komposzttá válik és a komposzt visszakerül a talajba, ahol újratáplálja a talajt, gazdagítja a humuszréteget és ezzel javítjuk a talajnak a vízellátását – meséli a falu egyik biokertésze.

A galgahévizi ökofalut úgy építették, hogy fokozottan figyeltek a környezetvédelemre. Amikor majd ősszel beindul a biogázüzem semmilyen pluszenergiára nem lesz szükségük – mindent maguknak

Forrás: alternativenergia.hu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás